Kövess minket Facebookon.
Az idősebb emberektől gyakran halljuk azt, hogy élvezzük ki a fiatalságunkat. Milyen igaz, ugyanakkor az is igaz, hogy minden életkornak megvan a sajátos szépsége. Miért félnek sokan mégis a felnőtté válás folyamatától?
olvass továbbA legtöbb probléma gyökere még mindig a túlgondolás. Ez teszi a dolgokat a kelleténél is bonyolultabbá, Ha nem tudod abbahagyni ezt a mérgező tulajdonságot, akkor sokkal többet ártasz magadnak, mint azt gondolnád. Hiszen senki sem tud felszabadult lenni, ha rabságban él a saját fejében.
olvass tovább
Kántor István
Olyan világban élünk, ahol a félreértelmezett szabadság önkéntes függőségek garmadáját termelte ki magának, és szószólói önmaguk által felcsatolt bilincsekben vergődnek.
olvass tovább
Varga Emese
Mit látsz, ha belenézel a tükörbe? Én egy olyan nőt, aki nem akar megalkudni. Aki nem tökéletes, sose lesz az, főleg, ha benned kevés a szeretet, de már nem is akar tökéletes lenni.
olvass továbbMásokat lenyűgözni -és elérni, hogy megjegyezzenek minket- nem egyszerű. Azonban egy kis odafigyeléssel és pár apró trükk bevetésével elérhetjük, hogy vonzónak és megnyerőnek találjanak minket, vagy legalábbis felkeltsük az érdeklődésüket. Ha szeretnéd, hogy mások jobban figyeljenek rád, akkor próbáld ki mindazt, amit az alábbiakban javaslunk!
olvass továbbSokunknak a múltbeli csalódások miatt olyan túlbiztosított védőrendszere van, hogy ember legyen a talpán, aki képes azon átverekedni magát. Persze érthető, ha kihagynád az újabb csalódásokat, ám sajnos, ha túl magasra emeled a falaidat, azzal egyúttal a boldogságot is kizárod.
olvass továbbHiszünk-e abban, hogy a kezünkbe vehetjük az életünk irányítását, mert sok minden rajtunk, a mi választásainkon múlik? Vagy úgy véljük, hogy a körülményeknek, a környezetünknek, a múltunknak, a felmenőinktől hozott mintáknak kiszolgáltatottan, óhatatlanul be kell járnunk egy utat? Képesek vagyunk-e hosszú távon is kitartani a döntéseink mellett, akár külső elvárások ellenében, ha azok más irányba sodornának, mint amerre menni szeretnénk? Van-e elegendő autonómiánk? És, ha most még nincs, mit tehetünk azért, hogy megnövekedjen a belső (s vele együtt a külső) szabadságunk?
olvass tovább
Dr, Váradi Éva
Naponta kapom a kérdést, hogy vajon mi számít minek? Naponta olvasok cikkeket, ahol a szenvedő nő az "erős nő, mert ő ezt is kibírja" (ez csak egy driver, egy coach tud Neked segíteni), és naponta olvasok olyat is, hogy "miért nem kell az erős nő senkinek" (ezek pedig szégyelljék magukat, amiért arra használják a tollat, hogy hiedelmeket ültetnek el emberek fejében).
olvass továbbA szerelem. Egy érzés, amelyet mindenki keres, de csak kevesen mernek igazán megélni. Az a fajta érzés, amely képes megrengetni az egész világot körülöttünk, elnémítja a zajt, és a lelkünk legmélyére tekint. De miért van az, hogy ebben az örvényben mégis annyian eltévednek? Miért félünk annyira átadni magunkat annak, ami igazán fontos?
olvass tovább
Kántor István
Talán tizenhat lehettem, mikor először találkoztunk. Ennek már vagy huszonkét éve. Rendkívül, babonázóan szépnek találtam minden vonalát, ívét. Aztán mikor beszélgetni kezdtünk a tikkasztó nyári napsütésben, percek alatt ömlesztett rám annyi kérdést, amennyit feldolgozni sem voltam képes, nemhogy megválaszolni.
olvass továbbMinden kornak megvannak a maga ideáljai, és így a társadalom által felállított elvárások is azzal kapcsolatban, hogy hogyan kellene öltözködnünk, milyen legyen a stílusunk vagy éppen az ideális testsúlyunk. Természetesen ezeknek a kritériumoknak megfelelni szinte lehetetlen (és lássuk be, hogy fölösleges is), azonban akkor jön csak a neheze, amikor ehhez igazítjuk a saját elvárásainkat is, ráadásul magunkkal szemben.
olvass továbbAzt hiszem ma már nem létezik ember, aki ne találkozna spirituális tanításokkal, akinek az életére ne lenne hatással a változó világ, amelyben emberként, lélekként is fejlődni kell. Az élet is egyre inkább rákényszerít mindenkit arra, hogy fejlődjön, hogy átlépje saját korlátait.
olvass továbbAzt érzed, hogy megrekedtél az életeddel, és folyton csak a visszapillantótükörbe pislogsz, ahelyett, hogy előre néznél? Nem akarjuk lelőni a poént, de lehet, hogy pont te vagy az, aki becsukja a szemét az élet szép pillanatai előtt.
olvass tovább
Pilát Gábor
Ha úgy érzed, hogy mindenki szeret, akkor tedd le egy kicsit az ezoterikus könyveket...
olvass tovább
Virág Klaudia
Újra ott vagy, amitől próbáltad magad megóvni. Összetört. És neked most újra össze kell raknod. Ahogy összerakod a darabkákat, megnézed mire esett szét..rengeteg sérelem, kétség és félelem hever a földön. Azt gondolod milyen butaság volt. Tudtad, hogy ez fog történni, ha valaha is újra összerakod, most már tényleg nem adod senkinek. Mert nem vigyáznak rá, nálad van jó helye, ott van biztonságba, bezárva. - győzködöd magadat.
olvass továbbMa hivatalosan is beléptünk az első őszi hónapba. Nem tudjuk ki, hogy van vele, de mi úgy gondoljuk, hogy az őszben van valami megfoghatatlan szépség. Sokszor kicsit melankolikusan állunk ehhez az évszakhoz, holott tele van apró örömökkel.
olvass továbbNem véletlenül ütközünk mostanában olyan gyakran az empatikus jelzőbe. Bár sokan borongósan látják a jövőt, szerencsére úgy tűnik, hogy egyre többen természetesen kapcsolódnak azáltal, hogy nagyobb hangsúlyt fektetnek empatikus képességeikre. Egy új kutatás pedig hihetetlen dologra világít rá.
olvass tovább
Támcsu Anikó
Azt mondják, a remény hal meg utoljára. Na, persze. Meg tud az halni sokkal hamarabb. Ha csak egy kis időre is, de holtan heverhet az ölünkben és akkor nézhetünk, hogy mi jön ezután. A nagy semmi. Vagyis először, tényleg az van, egy nagy semmi. Aztán meg a: Na, és? Végül a remény aprócska holttestét berakod egy inkubátorba, kiveszed a jégkrémet a hűtőből, kis falatokban kanalazod. Lesed az óramutató kattogását. Már nem is idegesít. Szép csendben várod, hogy a remény újra életre keljen, majd az első szívdobbanása újra beindítsa a test működését és az inkubátor csipogni kezdjen.
olvass tovább
Varga Maja
Azt mondja, eltűntem, és érzed a súlyát annak, ahogy rád igyekezne rakni a terhet, mert még mindig nem érti, miért is szükséges önmagunkkal szembenézni. A saját képzelt valóságát, a valódiságtól való menekülésben van még mindig ahelyett, hogy felvállalja azt is, ami róla szól és nem csak rólam, nem csak a másikról. Meg sem hallja a másikat, hiszen nem kompatibilis azzal, ami a fejében zajlik. Mennyire hajlamosak vagyunk – mindenki, kivétel nélkül – ennyire bezárni magunkat, nem igaz? Lezárni valahogy a problémának tűnő kapcsolatokat, érzéseket, a másikat tűzve olykor a nyársra, persze, amikor megengedjük magunknak a feldolgozásokat, akkor a következő szintek egyike a beismerés lesz, amikor is megvalósul az, hogy valójában pont annyira vagyunk mindketten hibásak, amennyire senki sem. Külön emberek vagyunk, külön szívvel, múlttal, belső iránytűvel: mások a normalitásunk, az elfogadásaink, a megszokásaink, a megküzdési szokásaink. De ide el kell érni: a gyógyulást el kell kezdeni. Visszatérve az első mondatokhoz: a másik önmaga védekezésében hamisnak tartja, hogy minden két emberen múlik olyan szinten, hogy egymás viselkedését reagáljuk le tudat alatt. Nemcsak verbális, hanem fizikai párbeszéd is zajlik azok emberek között, akik az adott kapcsolatban vannak. Ha konstans szorongás van bennem miattad, akár 1%-ban is, és ezért nincs meg az a teljes bizalom, akkor igenis meg kell vizsgálni a másiknak is, hogy mit tesz ő ezért? De fordítva is igaz. A kapcsolatok párbeszédek: hangosan és halkan egyaránt, s ha ez nem működik, akkor fog minden kicsúszni a lábunk alól. Egymásra reagálunk. A barátság, egy szerelmi kapcsolat is két ember folytonos kommunikációja akkor is, ha a látható térben éppen csend van és káosz.
olvass tovább
Támcsu Anikó
Miért pont hatvan és fél? Mondhattam volna százötvenhét egész hármat is, mert ha akadályozni akarjuk magunkat, az megy a legkönnyebben. Bármennyi számú kifogást tudunk találni arra, hogy miért ne kezdjük még el a kreatív működést.
olvass tovább
